Fõoldal    Könyveink   Könyveinkrõl írták    Kapcsolat     Felad Rendelést

Az osztály mint szociális tér

Vannak kollégáim, akik virágot visznek az osztályba, vagy a falakat plakátokkal rakják tele, továbbá zenét játszanak az óra előtt, hogy a diákok, amikor az osztályba lépnek, egy másik térbe, hangzásvilágba kerüljenek. Ebben én gyenge vagyok. Én a következőket teszem:

–    ha megtehetem, tíz perccel korábban érkezem az osztályba, és egy-két dolgot írok a táblára, talán egy gondolatot az előző óráról, egy viccet, talán egy utasítást a mostani órára,

–    egy-egy olvasmányt teszek a diákok székére, hogy legyen mit átfutniuk, amikor bejönnek,

–    esetleg mindenkinek a székére egy neki szóló olvasmányt helyezek,

–    eldöntöm, az osztályteremben honnan fogok tanítani, hogy a diákok a teret másképp lássák,

–    egyik-másik osztályban körlevelet írok, és az erről készült másolatot a székükre teszem.

Így minden diák a saját tempójában lép be a „nyelvórába”.

Tanári viselkedés

A tanár viselkedése meghatározza a csoport hangulatát. Néhány példa:

– Ha arra kérem a diákokat, hogy olvassanak valamit együtt, akkor én ugyanezt teszem. Bekapcsolódva hozzájárulok a csoport olvasási energiájához.

– Ha gyakorlat gyanánt üzeneteket írunk egymásnak az osztályban, elhagyom a szülői szerepet, és szintén bekapcsolódom; például hat üzenetet küldök hat különböző diáknak, és ügyelek arra, hogy a csoport átlag színvonalán írjak. Ez a viselkedés felszabadít az atyáskodó és a mentori szerepből, így a diákok idősebb testvére, levelezőtársa lehetek.

– Ha a diákok olyan írásos feladatot végeznek, mely során úgy vélem, javításra is szükségük lehet, akkor a feladat előtt jelzem, hogy ha valaki szeretné, hogy segítsek neki, akkor tegyen egy darab papírt az asztalára azzal a felirattal: „Gyere ide hozzám, amikor csak akarsz.” Nem megyek olyan diák mellé, aki mellett nincs ott ez a felirat. Ez lehetővé teszi az egyéni módon gondolkodók számára, hogy egyedül oldják meg feladataikat, míg mások megkaphatják a szükséges segítséget. Ez erőt és autonómiát ad a tanulónak.

–    Ha egy diák írása vagy rajza van a táblán, mindig engedélyt kérek a csoporttól, hogy letörölhessem. A közös teret egymással osztjuk meg.

–    Ha egy tizenévesekből vagy felnőttekből álló osztályban valaki félbeszakít, megjegyzem, hogy mondandómmal hová akartam eljutni, aztán a közbeszóló diák kérdéseivel folytatom, és csak később térek vissza saját célomhoz.

A könyvhöz   Marion Rinvolucri: A nyelvóra életre keltése

Képességek

 Amit a tanár saját önfejlesztésében elér, az jelentősen meghatározza, hogy milyen kapcsolatot tud teremteni az osztállyal. Íme néhány képesség, mely elérésére mindig is törekedtem:

–    hogy csendes maradjak kívül és belül, amikor egy diák beszél;

–    hogy figyeljek egy diák beszédében a következőkre:

                       -   hangjának minőségére (hangos, szelíd, gyors/lassú, mély/magas stb.),

                        -   test- és gesztusbeszédére,

                              -   arcizmainak mondandójára,

                              -  intonációjának, szövege zeneiségének a mondandójára,

                              -   beszédének nyelvi jelentésére;  (Ha sikerül erre az öt dologra figyelnem, amikor valaki beszél, nincs időm arra, hogy „okos” válaszokat eszeljek ki számára.),

–    hogy időt hagyjak magamnak, mielőtt reagálok egy megjegyzésre vagy kérdésre;

–    hogy amikor csak szükséges, változtassak a hangulaton, a tempón, továbbá a diákok és a saját tudatállapotaimon – a legjobb óráim a többszöri változtatás miatt voltak azok.

–    hogy ügyesen és tudatosan használjam saját hangomat, kihasználva ennek a csodálatos eszköznek minden lehetőségét;

–    hogy tisztában legyek azzal, mit tudnak már a diákok, még akkor is, ha ennek ők maguk nincsenek a tudatában, és csak a lényeget tanítsam meg abból, amit még nem tudnak.

Néhány hasznos dolog

Az attitűd

 A tanár osztálybeli viselkedését meghatározza néhány erőteljes attitűd és hiedelem. Íme néhány, melyet én fontosnak tartok:

– Nem az a lényeges, hogy egy osztályban én hogyan látok egy helyzetet, mert az csak egy nézőpont a harminc sokszor egymástól jelentősen eltérő közül. Nézőpontom valószínűleg nem objektív, és mivel „egyenlők között az első” vagyok (primus inter pares), fontos, hogy alapos kritikával vizsgáljam meg.

– A tanításban lelt öröm fontos számomra. Az öröm azt jelenti, hogy csodálattal szemlélem a tíz, harminc, ötven emberi univerzumot magam körül. Milyen csodálatos életutak vannak, milyen lenyűgözően látják és érzik ők a világot! Eleninek például élénk, színes álmai vannak, míg nekem csak halvány fekete-fehérek. Vagy Bartold, aki azt mondta, hogy reggelente látja az auránkat… Nem fantasztikus?

– Sokszor címkét teszünk a diákokra : „jó diák”, „rossz diák”. Ez a dolog természetes, de nevetségesen szűk látókörre vall, és szürrealisztikusan céltalan. Hiszem, hogy el kell kerülnöm ezt.

– Nincs hiba és siker, csak visszacsatolás.

Amikor nyelvet tanítok, magamat tanítom. A diákok a nyelvet tanulják, de a folyamat természetesen elkerülhetetlenül Mario-szerű lesz. Többet kell megtudnom erről a Marioról, vagyis magamról.

– Bármi, amit egy diák vagy egy kolléga tesz egy bizonyos helyzetben, az a legjobb viselkedésmód az ő nézőpontja szerint. Ezt akkor is igaznak gondolom, ha valaki hangoskodik, fegyelmezetlen, ábrándozó, vagy szükségét érzi annak, hogy kiskamaszként egy helyzet ura legyen, bár már elmúlt huszonöt éves.

–  Élvezem a többiek tudatosságából felém áradó erőt az osztályteremben vagy a kollégáim között.  A könyvhöz   Marion Rinvolucri: A nyelvóra életre keltése